2018. augusztus 4., szombat

Lórév-Szigetbecse


A mai napon a Csepel-sziget déli részén fekvő két település, Lórév és Szigetbecse megtekintését tűztük ki célul magunk elé. Hogy miért pont ezt a kettőt, azt mindjárt megmutatom.

Lóréven a Szent Miklós templomnál szerettünk volna parkolni, de ott éppen valami eseményre készülődtek, ezért kicsivel arrébb, a Dózsa György utcában, a Szerb tanítási nyelvű általános iskola előtt tettük le az autót.

Az utcasarkon találtuk ezt a virágos kerékpárt.


A Szent Miklós ereklyéinek átvitele templom épülete.


A templom melett tovább sétálva pár méteren még aszfaltozott az út, majd hamarosan egy földúton találjuk magunkat. A földút a gát előtt balra fordul, itt kell elhagyni, és felsétálni egyenesen a gát tetejére. Amikor felértünk, induljunk tovább jobbra, észak felé.


Kb. 300 méter megtétele után balra egy kis csapás vezet le a töltésről, amely átvisz a töltés melletti keskeny erdősávon. Valójában bárhol átsétálhatunk ezen az erdősávon ahol számunkra kényelmes utat látunk, mert a túloldalán fut egy keskeny földút. Kiérkezve a fák közül már szemernyi problémát sem okoz a Zichy kápolna megtalálása, eltéveszthetetlen!


A Zichy kápolna szemből lenyűgöző látvány, elképesztő, hogy ilyen kincsek rejtőznek egy apró falu ártéri részén. "1859 óta, ha nem is szervesen, de része a tájnak. Ott áll ma is, ahol 1848. szeptember 30-án este Görgey Artúr kivégeztette gróf  Zichy Ödönt, a Főrendiház tagját, akinél csapatai kompromittáló iratokat találtak. Az akasztófa és a sír helyén Ferenc József parancsára építették és szentelték föl ezt a kicsiny, romantikus-neogót stílusban épült kápolnát. Nemhogy akkor, de még most is árvízjárta terület ez. Éppen ezért egy jókora halmot hordtak össze, hogy a legmagasabb árvizek se érjék el kapuját. Szintezése révén így a kápolna részben vízrajzi mementója is a XIX. század közepének. Ezért lehet, hogy kisebb emelkedőn és néhány lépcsőfokon kell felkaptatni a bejáratához, melyhez a kulcsot a révészektől kell elkérni. A révészház egyik oszlopán érdemes megfigyelni egy bekarcolt árvízszintet, sajnos dátum nélkül. A szentélyben jelenleg egy gótikus oltár és egy  hevenyészett helytörténeti kiállítás található, hat információs táblával. Sajnos az eredeti berendezését tönkretették és kép sem maradt azokból az időkből." (Forrás: Dunai szigetek)


A kápolna mellett továbbsétálva találjuk a Lórévi kompot, amivel a Duna túlpartján fekvő Adonyba lehet átjutni. Mi ezúttal nem kompoztunk át, hanem visszasétáltunk az autóhoz ugyanarra, amerről ide jöttünk.


Lórévet elhagyva következő állomásunk Szigetbecse hangulatos kis községe. Parkolni többek között a Balassi téren, a tó közelében kialakított parkolóhelyeken lehet. A parkoló mellett található a település lakóinak összetartozását, és helyiek identitástudatának erősítését szolgáló Életfa, amelyre minden évben, az anyák napi ünnepség keretében az előző évben született gyerekek nevét és születési évét egy emblémával megjelölik.


A Balassi tértől a Kereszt utcán indultunk tovább, amely pár száz métert követően elérte a Duna egyik holtágának partját. Itt kezdődik a Tőzike-tanösvény. Most következzen néhány kép magáról a tanösvényről, amelyet oda-vissza megjártunk.









Visszaérkezve a tanösvény kiinduló pontjához, még arra gondoltunk körbejárjuk a települést, ezért végigsétáltunk a Petőfi Sándor utcán. Az utcában látható számos helyi műemlék sváb ház is.



Kiérkezvén a település főútjára, a Makádi útra, helyi kis utcákon keresztük elsétáltunk a Balassi térre az autóhoz, ezzel a mai kirándulásunk véget is ért.