2015. február 21., szombat

Csolnok Gete-hegy

Mai nap a csolnoki Gete-hegyet vettük célba. A település északnyugati végén, a Bányászati múzeum előtt lehet parkolni. A Volánbusz megállója is az épület előtt van.
A múzeum kertjében játszótér van kialakítva, illetve itt láthatók régi bányász vonatok, sínek és egyéb eszközök.







A múzeumnál a kék négyzet elágazik. Mi az észak-kelet felé menő ágán mentünk fel a Szent Borbála templomhoz. 


A templomtól lefele menet, jelöletlen szakaszon tértünk vissza a bánya melletti útra, onnan pedig a kék sáv jelzésen folytattuk utunkat a focipálya mellett.


Néhol nagy hó kísérte utunkat.


Hamarosan megérkeztünk a Gete-hegyre. Sajnos nem volt tökéletes a kilátás.




Ezután folytattuk utunkat a Nagy-Gete keresztjéhez.




A kilátás itt sem volt tökéletes.



Mivel sajnos nagyon hideg szél fújt, így arra a döntésre jutottunk, hogy utunkat nem folytatjuk tovább. Ugyanazon az úton, amin jöttünk, visszasétáltunk a bányamúzeumhoz, majd autóba szálltunk és irány haza. 

Az útvonal, sárgával jelölve:


2015. február 14., szombat

Iszkaszentgyörgy

Mivel Balatonalmádit hamar körbesétáltuk, így hazafele úgy döntöttünk, hogy útbaejtjük Iszkaszentgyörgyöt, pontosabban a kastélyt és az azt körbeölelő parkot.
A kastélyparkba be lehet hajtani autóval, a fák alatt kijelölt parkolóhely található.
A tanösvényt szerettük volna körbejárni, de mivel nincs jelzése, és nagyon sok ösvény fut a parkban keresztül-kasul, így szinte lehetetlen vállalkozás volt a tanösvény útvonalát követni. Így mentünk az orrunk után.










A parkban és az azt körülvevő erdőben még elég télies volt a táj, hóval és jéggel.




Vannak kilátópontok, ahonnan a kastélyt látni.


A piramis is érdekes.



És a kőasztal, mely eredeti állapotában látható.



Pár éve egy kilátót is építettek.





Visszaérkezvén a kastélyhoz, autóba ültünk, és a nem messze található templom előtt parkoltunk le. Itt található a kastély régi lakóinak sírboltja.


A templom, mely mögött egy bánya található:



Nem messze innen egy másik, szintén szép templom található:


A tanösvény térképe:

Balatonalmádi

Február 2. napsütéses szombatján kedvet kaptunk balatonozni.:) Alsóörs volt az eredetileg kiszemelt úticél, azon belül is a Csere-hegyi kilátó. De mivel az odautazás során már láttuk, hogy párás a levegő, így sejtettük, hogy nem sok kilátásra számíthatunk. Inkább megálltunk az odavezető út során Balatonalmádin, és ott tettünk egy körtúrát. A vasútállomással átellenben, a Tourinform iroda előtt található egy hatalmas parkoló. De lehet parkolni a vasút túloldalán, a strandnál is és a kikötőnél. 
A Tourinform irodával átellenben, a kis téren található egy térkép, ami igen nagy segítség.:) Innen indultunk, a kék-zöld sáv jelzést követve felfele.



Hamarosan egy útkereszteződéshez érünk, itt található egy kis templom, mögötte kerttel és fából faragott könyvekkel.


Még mindig a kék-zöld sávot követjük, elhaladunk egy szépen fejújított nagy templom mellett. 


Hamarosan megpillantjuk az erődtemplomot is.


Az erődtemplomnál, a főút túloldalán elfordulunk balra, és mellékutakon jutunk el a kék háromszög jelzésig, majd ezt követjük, egészen az Óvári Messzelátó kilátóig.



Sajnos a kilátás nem volt tökéletes, köszönhetően a párának. A Balaton is párába vészett.




A kilátónál tanösvény táblákat helyeztek el.


A kék háromszög jelzésen folytatjuk utunkat, a település felé. Nemsokára egy régi vasúti híd alatt megyünk át, melyre kihelyeztek egy gőzmozdonyt a régen itt létesített és azóta már megszüntetett vasútvonal emlékére.


A jelzésen továbbhaladva egy szép templomot is érintünk.


Hamarosan leérünk a főúthoz, melyen keresztülhaladva máris  a strand előtti öregparkban találjuk magunkat.


A park nagyon hangulatos, szobrokkal telerakva.


Innen kitekintettünk a vízpartra. Itt se nagyon lehetett messzire látni a pára miatt.



Visszasétálván a parkba, furcsábbnál furcsább szobrokba botlottunk.



Hamarosan egy hídhoz értünk, melyen áthaladva megint a parton találtuk magunkat.








A partról a városi parkolóhoz ezen a furcsa kinézetű vasúti felüljárón átkelve tudunk visszajutni.



És az útvonal, rószaszínnel jelölve: