2014. augusztus 30., szombat

Bajót-Péliföldszentkereszt

Augusztus utolsó szikrázóan napos szombatján egy Budapesthez közeli célpontot szemeltünk ki, Bajótot. Hogy mi van Bajóton? Mészkőhegység, és abban számtalan barlang. Az autóval a buszfordulónál lehet leparkolni a főút mellett kialakított parkolóhelyeken. A buszfordulóban az alábbi vízlelőhely található!:-)


A főút mentén sétáltunk, a Milleniumi Gyűjtemény épületével szemben ki van táblázva az Öregkő barlangok. Elindultunk a nyíl irányába. Egy kis téren kellett keresztül menni.



Az emlékművet követően jobbra fordultunk, és végigmentünk az utcán, ott még volt egy tábla, mely az irányt mutatta. Az utca hirtelen véget ért, előttünk egy dombocska volt, és csak a dombra lehetett felmenni, másfelé nem volt út. Viszont szép kilátásban volt részünk.



A domb tetején egy erdős részre értünk. Próbáltuk megkeresni az utunkat, de nem igazán találtuk. Az erdőben jelzetlen, növényzettel sűrűn benőtt ösvényeken kóvályogtunk, majd nagy sokára megtaláltuk a kék barlang jelzést, mely egy kilátópontot is érintett.



A kilátópontról lefele vezetett a jelzés, meredek ösvényen, le a Jankovich-barlanghoz. Hatalmas bejárata van, de nem mentünk be, mert nagyon büdös denevérszag volt.:-( A denevérek a bejárat felett csüngtek lefelé.



A barlangot elhagyva az út vezetett tovább lefelé. Elmentünk több kisebb barlang mellett, bár ezek már nem annyira látványosak. Nemsokára leértünk egy erdei pihenőhöz, ahol több jelzés fut össze.


Mi a jobb oldalon vezető kék sáv jelzést követtük, hamarosan kiértünk egy mezőre.


A mezőn keresztül elértük Péliföldszentkeresztet. Itt található a Szentkút, több forrás, kálvária, templom és a lourdes-i barlang.



A patak túloldalán az ismeretlen katona sírja.









Péliföldszentkeresztről a kék plusz jelzést követve Mogyorósbánya felé vettük az irányt. Elhaladtunk egy hatalmas birtok mellett, itt mindenféle állatot tartanak (lovakat, teheneket, bárányokat, kecskéket stb.)




A kék plusz jelzésen hamarosan beértünk az erdőbe. Nagyon sok gomba volt.


Pár km után feltűnt a bajóti templom.



A templomtól a főút mellett ballagtunk vissza az autóhoz. Útközben ismét találtunk egy kutat, a Muzslay forrást.


És az útvonal narancssárgával jelölve:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése