2014. május 25., vasárnap

Pilisszentlélek

Ezúttal a Budapesttől nem olyan távoli Pilisszentlélek vált kirándulásunk célpontjává. Elsőként a pálos kolostorromot szerettük volna megtekinteni, de elkövettük azt a hibát, hogy a településen próbáltunk parkolóhelyet keresni. Ez kisebb nehézségek árán sikerült is. A templom előtt elhaladó úton az Állami Kisded-óvó előtt sikerült nagy nehezen helyet találni. Később kiderült, hogy a választás nem a legtökéletesebb, hiszen a településről aszfaltos úton autóval kényelmesen elérhető maga a kolostorrom is, ami mellett akadt hely parkolásra. Így viszont lehetőségünk adódott a település alaposabb megtekintésére.:-)


A templom előtt szép, faragott székelykapu található.


A főutcában található a falumúzeum.


Valamint a Szerencsejáték Zrt. támogatásával felépült ház is.:-)


A piros-sárga jelzést követve hamarosan eljutottunk a kolostorromokhoz, ahonnan a romok oldalában elfutó, magas fűvel benőtt ösvényen folytathatjuk utunkat a piros jelzést követve a Hirsch-orom felé.




Felülről a kolostorrom:


A Hirsch-orom hangulatos kis pihenőhely, szép kilátással a környező hegyekre. Van asztal, és pad, le lehet ülni, ha elfáradtunk.



Ezután a piros jelzésen vissza kellett menni a legutolsó elágazásig, majd onnan a zöld plusz jelzésen kelet felé tartva egy kényelmes kis gyalogúttal elérhetjük a Hoffmann fogadót, az erdő egyik gyöngyszemét.:-)


A fogadó mellett indul egy pici erdei ösvény a Hoffmann-kúthoz. Figyeljetek oda, hogy nem a nagy utakon, hanem pont a fogadó épületétől, az erdő mellett halad el a gyalogút.


A kúttól egy picit vissza kell menni, majd a széles földút túloldalán a zöld négyzet jelzésen folytatjuk utunkat vissza Pilisszentlélekre. A jelzést elég nehéz megtalálni, figyelni kell! Nem szabad a földúton felmenni a dombtetőre, hanem még az út elejénél jobbra található egy elágazás, mely levisz a patakhoz. Sajnos elég magas fűvel van benőve. A patakon átkelve visz tovább az út a településre. Útközben elhaladunk a Szent László forrás mellett.


Az útvonal, zöld nyilakkal jelölve a haladást:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése