2014. szeptember 21., vasárnap

Mátraszőlős Tepke-kilátó és Szurdokpüspöki szentkút

Szép napsütéses idő lévén úgy döntöttünk, hogy olyan helyre kirándulunk, ahol útközben lesz kilátó kilátással. Mivel Szurdokpüspöki környékén is sokat jártunk már, valahogy a szentkút mindig kimaradt, így elhatároztuk, hogy hazafele azt is útbaejtjük majd.

A kirándulást Mátraszőlősön kezdtük. A templom mögötti temető előtt lehet parkolni. Innen a kék kereszt jelzésen indultunk el a bánya irányába. 



A faluban egy hídon kellett átmenni, mely mellett Nepomuki Szent János szobor található és egy ivókút. Később egy helyi lakos elmondta, hogy a víz minősége hagy kivetnivalót maga után, így nem javasolt inni belőle. 


A faluból kifelé vezető utca hamarosan végetér, és füves területre érünk, melyet bányafal szegélyez. 



Elhaladunk egy tó mellett, mely köré gátat is építettek.



Innentől az ösvény elég vékonnyá válik. Éppen futóverseny volt, így folyton félre kellett állnunk, hogy elengedjük az embereket. Nemsokára megérkezünk egy mezőre, mely szintén bányafallal van körbevéve. Ezt követően már erdős rész következik, a Függőkő-völgy.



Néhány km után becsatlakozik a kék sáv jelzés. Sajnos ez is vékony, növényekkel sűrűn benőtt ösvény, mely felfele tart.  (Szomorú, hogy az országot keresztülszelő országos kék túra útvonal egyes szakaszai ennyire elhanyagolt állapotban vannak, és nehéz rajtuk haladni.)
Hamarosan elérjük a Tepke-kilátót, ahonnan gyönyörű a kilátás. A hollókői várat is látni odafentről.






A kilátóból a kék Mária jelzést választjuk, ezen sétálunk vissza a faluba. Széles, jól kitaposott út, kényelmes rajta sétálni.


Mátraszőlős látképe a templommal, távolról:


És az útvonal, sárgával jelölve:


Visszatérvén a faluba, beültünk az autóba és Szurdokpüspökibe mentünk. Itt az Ifjúság utcán kell végigmenni, a szentkút mellett kialakított parkolóhelyek vannak.



A madáralakú szentélyben forrás bugyog.:-)



4 megjegyzés:

  1. Köszönöm hogy megosztotta ezt a kis kirándulást. Kerestem Gödöllőtől max 1 ora út távolságra egy kis séta lehetőséget és Google-ozva erre az oldarra bukkantam. Megérte! Tetszett nekem a környék meg persze a kilátás a Tepkei kilátóról, ami így ősszel szép. 4-en voltunk meg egy kutyával. Utánna ettünk egy jó finom ebédet egy olasz étteremben a közeli faluan Pásztóban ( itt a weboldal: http://alrablo.hu/ ) ami igazán izlett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a visszajelzést, nagyon örülök, hogy valakinek tudtam hasznos információkkal szolgálni, és hogy jól sikerült a kirándulás.:-)
      Az olasz éttermet mindenképp kipróbáljuk, ha legközelebb arra járunk, köszönöm az ajánlást!

      Törlés
  2. Nagyon jól hangzik. Milyen hosszú ez a túraútvonal? Sajnos rosszalkodik a tèrdem ès 10 kilomèternèl nagyobb setakat nem merek bevállalni. Köszönöm a segítséget!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az érdeklődést! A túra kb. 12 km volt. Úgy emlékszem, hogy nem volt nagy a szintemelkedés.

      Törlés